Nemzetközi labdarúgás

Európa Liga: vereségével harmadik helyre csúszott a Videoton

""

Mivel a négyes másik meccsén a svájci Basel hazai pályán 3-0-ra legyőzte a portugál Sporting Lisboát, a székesfehérvári gárda nehéz helyzetbe került a továbbjutást illetően, sorsa a zárófordulóban sorra kerülő Genk-Basel találkozó végeredményétől is függ.

Paulo Sousa tanítványai december 6-án Lisszabonban játsszák utolsó csoportmérkőzésüket. A Videoton csak akkor léphet tovább, ha Portugáliában nyer, s közben a Genk legyőzi a Baselt.

A négy forduló után a csoport második helyén álló Videoton hazai pályán bátran kezdett az éllovas, a kapus Köteles Lászlót nélkülöző Genk ellen, az első negyedórában el is jutott a kapu közelébe, Nikolics azonban ígéretes helyzetben fölé fejelt. Egyik csapat sem kockáztatott sokat, unalmasan csordogált a játék, aztán a vendégek második szögletükből megszerezték a vezetést, mivel Bozovic rendkívül rosszul mozdult ki a kapujából. A bekapott gól után a Videoton átvette az irányítást, melynek köszönhetően a játékrész hajrájában közel állt az egyenlítéshez, de Sándor számára még a ziccer sem volt elegendő ahhoz, hogy betaláljon.

Fordulás után egyértelmű fölényben játszott a Videoton, a bal és a jobb oldalon is jó ritmusban futottak a hazai támadások, de a kaput csak elvétve találták el a lövések. Az utolsó tíz perc Torghelle beállásával kissé feszült hangulatban telt, különösebb gólveszély nélkül. A fehérváriak rászolgáltak az egy pontra, ennek ellenére először szenvedtek vereséget hazai pályán az Európa Ligában. A Genk győzelmével továbblépett a csoportból.

A mérkőzés után Paulo Sousa vezetőedző és Torghelle Sándor a csapat játékosa nyilatkozott.

LABDARÚGÁS
Európa Liga, G csoport, 5. forduló:
Videoton FC-Genk (belga) 0-1 (0-1)
Sóstói Stadion, 8800 néző, v: Liran Liany (izrael)
Videoton: Bozovic – Brachi, Kaká (Walter Lee, 82.), Vinicius, Szolnoki – Renato Neto, Mitrovic – Gyurcsó, Sándor (Torghelle, 76.), Oliveira (Kovács I., a szünetben) – Nikolics
Genk: Van Hout – Dani Fernandez, Ngcongca, Nadson, Tshimanga – Hyland, Gorius – Buffel, Barda (Plet, 71.), Joseph-Monrose (Masika, 76.) – Vossen (Kumordzi, 91.)
Gólszerző: Barda (19.)
Sárga lap: Kaká (21.), Torghelle (80.), Kovács I. (90.) illetve Joseph-Monrose (68.), Hyland (80.), Masika (94.)